"T. Ház! Itt bent, az Országházának falai között visszhangzik még a búcsút mondó imádság, (A Ház tagjai felállanak.) a felzokogó, de vigaszt hirdető zsoltár szava, zengése.
Kint millió és millió magyar sebzett lelkéből patakzik még a könny, mert az évezredes magyar boltív alól kidőlt egy hatalmas tartóoszlop, amely faragva volt fajtája legszebb erényeiből: a hűségből, a töretlen hitből, az akadályokat leküzdő akaraterőből és díszítve a szárnyaló képzelettel, alkotó géniusszal.
Gömbös Gyulát, az ország miniszterelnökét, a parlament többségi pártjának vezérét, az igaz és egész embert temettük innen, e falak közül, hol a nagy világrengés után szétdarabolt szegény csonka hazánk sorsa felett tovább őrködik, virraszt a nemzet lelkiismerete, amelynek legkülönbözőbb megnyilvánulási formáiban láttuk Gömbös Gyulát nemzetét, hazáját híven szolgálni.
A világháború alatt mint vezérkari tisztet fontos helyeken, komoly megbizatásokban, a háború után, a forradalom napjaiban mint a nemzeti társadalom összefogása, ellentállása szükségességét hirdető, lelki egyensúlyát el nem vesztett keménykötésű magyart, az ellenforradalomnak Szegedről való indulásakor mint az azt szervező és vezető fővezér hűséges munkatársát, később az alkotmányos élet helyreállta után itt e Házban a kormánypárt padjain mint közkatonát, azután a kormány bizalmasát, majd az ellenzék padjain mint a kormány bírálóját és cselekvésre serkentőjét, majd felelős állásban mint a honvédelem államtitkárát, később miniszterét, végül mint az ország miniszterelnökét és a többségi párt vezérét láttuk Gömbös Gyulát.
Férfi volt a szó igaz értelmében, mindenkor hű volt vallott és követett keresztény nemzeti meggyőződéséhez. Ítéletében tárgyilagos, küzdelmei közepette ellenfeleit megbecsülő, védekező vagy támadó fegyvere tisztaságát mindenkor gondosan megőrző, a magyar testvériség érzéseit soha meg nem tagadó nemes magyar volt Gömbös Gyula.
Legnagyobb erényei közé tartozott, hogy hatalmas erő kifejtésére teremtett gépezetén mindig tökéletesen működött az avatatlan szem előtt oly jelentéktelennek látszó kis alkatrész, amelyet a gépen szabályozónak, az emberben önfegyelmező erőnek hívnak, amely egyedüli biztosítéka az erő hasznos és soha nem káros érvényesülésének. A gép e kis alkatrész nélkül nem tudni, mikor töri, zúzza össze a vele kapcsolatban levő egész berendezést; az államiférfiú ezzel Istentől megáldva válhat csak nemzete biztos kezű kormányosává.
Gömbös Gyulának biztos volt a keze és a messze távolba látó a szeme. Hogy így volt, azt meg kellett látnia mindenkinek, akinek Isten szemet adott a látásra és aki körültekintett Gömbös Gyulának néma és mégis annyit mondó ravatalánál.
Ha ez a nemzet idebenn és fiai szerte e világban megőrzik tanúságát hű testvérük életének, munkásságának, akkor a távol keletről egy évezred előtt a sors keze által idevetett magyar nemcsak a maga sorsának jó kovácsa, hanem Európa nyugodt élete biztosítéka is lehet.
Soha nem múló hálával a szebb, a boldogabb magyar jövendőért végzett munkájáért és az ő töretlen hitével a magyar nemzet biztos jövendőjében emlékezünk Gömbös Gyuláról, kinek köztünk maradnak alkotásai, köztünk marad a lelke és ezek arra intenek, hogy a materializmus és a realizmus korában bár, jövője csak olyan nemzetnek lehet, amelynek van idealizmusa, van önbizalma, krisztusi hite és bátorsága szembenézni a kishitűséggel, a tetszetős mezbe öltöztetett hamis portékával, az azt kínáló farizeusokkal."
(Az országgyűlés képviselőházának 153. ülése 1936 október 20-án, kedden)
"Magyarország volt miniszterelnöke és hét éven át volt honvédelmi minisztere október 6-án Münchenben meghalt. Vesebaj gyötörte évek óta, kövek kínozták s mikor orvosai és barátai egészsége kímélésére kérték és figyelmeztették, ezzel válaszolt: - Majd kilovagolom ezeket a köveket! -- Ebben az egyetlen mondatában benne van egész rendkívüli egyénisége és benne van főként az, hogy katonának született, élete és halála is a katonáé volt. Mi őt mint politikust nem méltathatjuk, ezzel azonban mondanivalóink semmivel sem lettek szegényebbek, mert mint magyar emberről és mint magyar katonáról is csak a szavak egészen különleges szép csokrával tudnánk emlékezetének méltó képpen kifejezést adni. Még akkor is a nemzet nagy emberének kell őt tekintenünk, ha ennek a lapnak a hasábjain leoldjuk róla a politika öltözetét. Igy is a nemzet nagy embere volt, mert benne a magyar földszeretetnek csakugyan ezeréves lángja lobogott s ebben a lángban hamvadt el a maga egyéni emberi sorsa.
Nem csillapítgatta és nem oltogatta magában ezt a szent, de perzselő lángot a mindennapi élet apró egyéni önzéseivel, hanem odadobta egész életét a magyar sors szekere elé, hogy vagy jobb utakra térítse azt, vagy ha egy emberélet erejét meghaladja ez a feladat, akkor lelje a halálát ott, a szekér alatt. Önmagával nem törődött, csak a feladatával, amit küldetésnek hitt. Olyan hittel, ami egymagában különleges, kivételes emberré teszi a hordozóját.
Megtestesítője volt a csüggedetlen erőnek s a jobb magyar jövőbe vetett hitnek. Ez a hit, erő csorbítatlanul lobogott benne, kétségek és bizonytalanságok pillanatra sem törték meg s főleg ez tette őt a mai időkben teljesértékű magyarrá és vezetésre hivatott egyéniséggé. Életét fenntartás nélkül nemzetének szentelte s ezen az úton akkor is megmaradt, amikor orvosai arra a másik útra akarták terelni, ahol a tétlenség nyugalmával a késő öregkorig élhette tolna a maga emberi életét. Erre gondolva, ki tudna szótlanul elhaladni a kapcsolat mellett: az aradi vértanuk napján halt meg. A mi számunkra az őrhelyén kitartó magyar és az őrhelyén kitartó katona mintaképe és ezeknek az erényeknek egyik bőséges kútforrása marad mindenkorra."
(Csendőrségi Lapok, 1936. okt. 15.)
